London-Globe színház

article separator bal gomb csapatepites További KÜLTÉRI csapatépítő ötletek  | További BELTÉRI csapatépítő ötletek jobb gomb csapatepites
article separator

 

london globe 1Több mint másfél évtizedes múltra visszatekintve a csapatépítő munkáink alkalmával azt tapasztaltuk, hogy a színházi játékok nagyon hatékonyan tudják fejleszteni és erősíteni a csapatmunkát és a kreativitást.

Ez volt a fő motivációs szempontunk, hogy megalkossuk a „London-Globe színház” című csapatépítő programunkat, melyet már sokszor nagy sikerrel alkalmaztunk önfejlesztő, marketing, problémamegoldó és még időgazdálkodási workshop-okon is.

A program formája       
A program során a résztvevők egy igazi színház életébe csöppennek, ahol  színművészek bőrébe bújva, kipróbálhatják tehetségüket és rátermettségüket.
A csapatok london globemodelleznek, majd eljátszanak egy megadott, általuk jól ismert, cégükre, tevékenységükre jellemző élethelyzetet. A feladat különlegessége abban rejlik, hogy mindezt  egy előre meghatározott helyzetbe illetve történelmi korba kell beilleszteni.
Az adott szituáció megfelelő színházi megjelenését a csapatoknak a kapott kellékanyagok és eszközök (kartonok, ragasztó, különféle papírok, ollok, stb) felhasználásával kell megteremteniük.

A színházi előadások bemutatását követően a produkciókat különböző katágóriákban díjazzuk, így mindenki győztesként élheti át az eseményt.
A színházi csapatépítő játék segítségével új dlondon globe 3imenziók nyílnak meg a csapat fejlődésében. Biztosítja a résztvevők művészi képességeinek feltárását, miközben fejleszti a kreatív gondolkodás képességét és segít társaik jobb megismerésében.

A program időtartama:  2 - 3  óra
Javasolt résztvevői létszám: 30-100 főig

Bővebb felvilágosításért forduljon bizalommal értékesítési kollégáinkhoz! Tel.: 76/356-555, mobil: 30/9559 056, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .




(csapatépítés, csapatépítő tréning ötletek, tréninghelyszin, csapatépítő-tréning beltérre)